SZATYMAZI POLGÁRMESTERI HIVATALSzatymazi Polgármesteri Hivatalpályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében
műszaki ügyintéző
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Közművekkel kapcsolatos szakhatósági és tulajdonosi hozzájárulások kiadása, közreműködik az önkormányzat által benyújtott pályázatok előkészítésében, a nyertes pályázatok teljeskörű lebonyolításában, a Helyi Építési Szabályzat, valamint a Rendezési terv módosításához kapcsolódó feladatok, a Központi Statisztikai Hivatal felé munkakörével összefüggő témakörben adatszolgáltatás teljesítése, a képviselő-testület, illetve bizottságai részére az ülések napirendjei szerinti, munkakörét érintő dokumentumok, előterjesztések elkészítése, vasúti és autóbusz menetrendekkel, illetve közúti közlekedéssel kapcsolatos feladatok, a településrendezési, településfejlesztési koncepciókkal, stratégiákkal kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködik az önerős és önkormányzati útépítésekben, járdaépítésben, vízvezeték - és csatornaépítésben, munkakörét érintő hatósági bizonyítványok, szakhatósági hozzájárulások kiállítása, lakás- és helyiségbérlettel kapcsolatos műszaki feladatok ellátása.
Betöltendő állás szakmacsoportja: műszaki
FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Szatymaz
A munkavégzés pontos helye:
Kossuth Lajos u. 30.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): Az illetmény és egyéb juttatások: A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben (Kttv. ), valamint helyi rendeletben meghatározottak szerint. A próbaidő a Kttv. 46. § (1) bekezdésében foglaltak szerint 6 hónap.
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
Elvárt végzettség/képesítés:
6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Általános műszaki (mérnöki) képzés, tovább nem bontható, felsőoktatásban szerzett szakirányú végzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
felhasználói szintű MS Office használata
egészségügyi alkalmasság
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
Önállóság (alap)
Határozottság, magabiztosság (alap)
Kommunikációs készség (alap)
Határidők betartása (egyéb)
Összefüggések megértése (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
motivációs levél
fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.03.17. 16:00
Pályázat benyújtásának módja:
A pályázatokat a szatymazi Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani (6763 Szatymaz, Kossuth Lajos u. 30.) személyesen, postai úton vagy email-ben (jegyzo@szatymaz.hu) az ügyiratszám és a munkakör megjelölésével.
A pályázat elbírálásának módja: állásinterjú
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.03.31. 16:00
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.04.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.02.27.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.