s s s s
s

BUDAPEST FŐVÁROS VIII. KERÜLET JÓZSEFVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Ügyosztály Városépítészeti Iroda

pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében

Településrendezési koordinátor

Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
  • Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Budapest VIII. kerülete – Józsefváros – gyorsan fejlődő, sokszínű városrész, ahol a történelmi környezet és az új városfejlesztési irányok együtt formálják a kerület jövőjét. A kerület komolyan veszi a részvételi döntéshozatalt, az innovációt és a helyi lakosság valós igényeinek figyelembevételét és képviseletét. A Városépítészeti Iroda olyan szakember jelentkezését várja, aki szívesen dolgozna egy olyan területen, ahol valódi hatása lehet a város alakulására és aktívan részt venne a készülő településterv és a napi településrendezési feladatok koordinálásában. Itt valóban meghatározó szerepe lehet annak, aki azon szeretne dolgozni, hogy városunk élhető, vonzó és fenntartható legyen. - részvétel a településtervek készítésének és módosításának koordinálásában, valamint a szakmai, államigazgatási és partnerségi egyeztetések lebonyolításában; - a Városépítészeti Iroda munkájának támogatása településrendezési ügyek szakmai előkészítésében és véleményezésében; - közreműködés településrendezési szerződések előkészítésében, nyomon követésében, valamint telepítési tanulmánytervek értékelésében; - a kerület szakmai álláspontjának képviselete a szomszédos települések, kerületek és a Főváros településterveinek egyeztetési eljárása során; - szakmai tájékoztatás biztosítása a hatályos településtervekről; - a főépítész és a Városépítészeti Iroda véleményezési körébe tartozó tervek átvizsgálása, ellenőrzése; - előterjesztések előkészítése bizottsági és képviselő-testületi ülésekre; - részvétel belső és külső szakmai egyeztetéseken, feljegyzések és emlékeztetők készítése; - hivatali megkeresésekre szakmai válaszok összeállítása.
  • Betöltendő állás szakmacsoportja: adminisztráció
  • FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
  • Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
  • Betöltendő állás jogviszonya: Közszolgálati jogviszony (Kttv.)
  • Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
  • Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
  • Munkavégzés helye: Budapest
  • A munkavégzés pontos helye:
  • Budapest, Baross utca 63-67.
  • Álláshirdető szervezet bemutatása: A hivatal vezetése hangsúlyt fektet a szervezet működése kapcsán a nyilvánosságra, valamint arra, hogy a hivatali munkavégzés során érvényesítésre kerüljön az esélyegyenlőség, a teljesítmény tisztelete, a szolidaritás és a méltányosság. A betöltendő munkakörrel kapcsolatos bővebb felvilágosítást: Ágói Attila Városépítészeti Iroda irodavezetője ad a +36205358894 telefonszámon.
  • A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a vonatkozó helyi rendelet, és a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók. A közszolgálati jogviszony 6 hónap próbaidő kikötésével jön létre. A Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja 79.000 Ft. A cafetéria juttatás éves összege bruttó 500.000 Ft.
  • Feltételek, előnyök
  • Pályázati feltételek
  • Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Elvárt végzettség/képesítés:
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, felsőfokú építész-, településmérnök, településüzemeltető szakmacsoportokba tartozó szakképz.; vagy felsőoktatásban szerzett szak
  • Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • • felsőfokú építész-, településmérnök, településüzemeltető szakmacsoportokba tartozó szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség; • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Microsoft Office programok).
  • Pályázat elbírálása során előnyt jelent
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
  • Egyéb pályázati előnyök:
  • • felsőfokú településmérnök szakképzettség; • két év szakmai tapasztalat várostervezés, településrendezés vagy fejlesztési folyamatok koordinálásában;
  • • határozott, mégis együttműködő kommunikációs készség szakmai partnerekkel, önkormányzati egységekkel és lakossági szereplőkkel; • Mapinfo, QGIS, Archicad, AutoCad programok használata, ismerete;
  • • építésjogi szabályozások ismerete; • közigazgatási alapvizsga, szakvizsga; főépítészi vizsga; • tervezési eljárásokban, hatósági vagy önkormányzati területen szerzett tapasztalat
  • A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  • végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  • A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
  • Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2025.12.20. 23:55
  • Pályázat benyújtásának módja:
  •  Postai úton a pályázatnak Józsefváros Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (1082 Budapest, Baross utca 63-67.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplőazonosító számot: 17/17-36/2025., valamint a munkakör megnevezését: Településrendezési koordinátor vagy  Elektronikus úton: Jegyzői Kabinet Humánpolitikai Iroda részére a szemelyugy@jozsefvaros.hu e-mail címen keresztül. Kérjük a tárgyban feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplőazonosító számot: 17/17-36/2025., valamint a munkakör megnevezését: Településrendezési koordinátor
  • A pályázat elbírálásának módja: A pályázatokról az előkészítő bizottság által felállított rangsor figyelembevételével a jegyző dönt. A pályázat eredményéről a pályázók legkésőbb az elbírálástól számított 15 napon belül írásban tájékoztatást kapnak.
  • A pályázat elbírálásának határideje: 2026.01.15. 00:00
  • A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.jozsefvaros.hu, a Hivatal facebook oldala
  • Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.01.19.
  • Publikálás tervezett időpontja: 2025.11.20.
  • A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.
s s s s